Ámon Antal: Orosz nagyhatalmi politika

amont-orosz-partvez.jpg
A Nyugat (hírszerző szolgálatai, katonai és politikai szakértői és persze a mindig nagyon okos sajtójuk) abban a tévhitben él, hogy megismerte, ismeri az oroszokat, így képes előre látni a folyamatokat. Hogy mennyire nincs így, azt akár egy régebbi filmélményünk is bizonyítja. Az 1983-ban bemutatott James Bond-film, a Polipka (Octopussy) egyik, a Kremlben játszódó jelenetére gondolok.  A szovjet politikai és katonai vezetők tanácskoznak a NATO-val való megegyezésről, amit Orlov generális a katonai fölényre hivatkozva ellenez. És mit tesz a filmbéli Orlov? Egy távkapcsolóval “elforgatja” a félköríves széksort, hogy a résztvevők láthassák a katonai térképet. Vagyis az amerikaiak szerint Moszkva ilyen technikai szinten áll. A magyar néző csak mosolygott ezen (nem 83-ban, akkor nálunk még tiltottak voltak a Bond-filmek), hiszen tudtuk, a Kreml széksorai csak akkor mozdulnának el gombnyomásra, ha az a gomb egy aláaknázott terem felrobbantására szolgálna.

Vagyis szerencsénkre (vagy inkább szerencsétlenségünkre) jobban ismertük a szovjet-oroszokat, mint az amerikaiak. És még mi sem ismertük őket igazán! Ennek köszönhető, hogy az orosz-ukrán háború kitörését szinte mindenki lehetetlennek tartotta, mondván, az nem az oroszok érdeke. És mi történt?…

Ahhoz, hogy Oroszország lépéseit megértsük, az átlagosnál sokkal jobban meg kell ismernünk az orosz politika mozgatórugóit, hátterét, sőt történetét is. Erre ad alkalmat Gecse Géza történész Orosz nagyhatalmi politika 1905-2021 című elemző kötete. A könyvről Ámon Antal az ausztrál közszolgálati rádió nyugalmazott főszerkesztője írt ajánló elemzést. Írását az alábbiakban olvashatják:

Feszegetni a megismerhetőség korlátait
Egy könyv, amely segít az orosz-ukrán háború megértésében is

Winston Churchill, Nagy-Britannia háborús miniszterelnöke, 1939-ben így fogalmazott: Oroszország olyan talány, amely egy rejtély mélyén titokzatosságba burkolózik.Ennek a talánynak a megfejtését, a titokzatosság lebontását tűzhette ki célként Gecse Géza, amikor a közelmúltban megjelent könyvén dolgozott. Címe: Orosz nagyhatalmi politika 1905-2021, amelyet a Ludovika Egyetemi Kiadó jelentetett meg. A könyv on-line formában már június óta kapható, Budapesten szeptember 16-án mutatták be, de a Püski Könyvesboltban kinyomtatott formában is hozzá tud férni az, akinek másutt nem sikerülne, mert sok helyütt már elfogyott. A magyar történész számára ily módon tulajdonképpen a feladatot már jóelőre meghatározta az az angol politikus, aki Oroszországnak ellenfele, majd barátja, majd ismét az ellenfele volt.

Gecse Géza a talányt, a rejtélyt és a titokzatosságot nyílt sisakkal támadta és győzött. Alaposságát a több mint ezerkétszáz lábjegyzet bizonyítja, olvasmányosságát pedig az, hogy még a lábjegyzetek is oly érdekes és izgalmas adalékokat tartalmaznak a téma megismeréshez, mint maga a főszöveg.
Az orosz nagyhatalmi politika bő utolsó századáról azt látjuk, hogy nincs is. Ami volt, az még a monolitikusnak feltételezett kommunista korszakban is vezérről-vezérre változott. Sőt egy pártfőtitkár uralkodása alatt is gyakran. Ettől veszélyes az egész. Közelre is, távolra is. Közelre a tömeghadseregek emberanyagot nem kímélő fölénye jelent veszélyt, távolra a nukleáris arzenál lőtávolsága jelent veszélyt. Valamint a marxista ideológia exportálhatósága a Föld bármely pontjára.

Ezek a kiszámíthatatlanságok tették szükségessé szerzőnk számára, hogy könyve a nagyhatalmi riválisok bizonyos lépéseivel is behatóan foglalkozzon.

Innen már magától értetődő annak a felismerése, hogy a könyv nem más, mint Oroszország vizsgálata egy vezetéstudományi eszközzel, az úgynevezett SWOT analízissel, ami az erősségek, gyengeségek, lehetőségek és fenyegetések angol megfelelőjének betűszaváról kapta nevét.

Szerzőnk nem mondja ki, hogy ezt a módszert alkalmazta, de az eredmény ugyanaz. Átfogó vizsgálat. Méghozzá kétszer. Egyszerre vizsgálja végig a birodalmat a kívülről jövő hatások szempontjából, és az oroszországi társadalom belső átalakulásaiból eredő erősségek és gyengeségek szempontjából.

Egy olyan történelemkönyvet tartunk a kezünkben, ami nem fél a számoktól sem. Megtudjuk például: a 2007-es 141 millióról a 2010-es előrejelzések szerint 2027-re Oroszország népessége 127 millió alá csökkenhet. Vagy például azt, hogy az Oroszországi Föderáció a Szovjetunió területének 76%-át, lakosságának 51%-át, gazdasági potenciáljának 59%át örökölte.
amont-9463gg.jpg
Ámon Antal

Az olvasó egy hatalmas műtőben érzi magát, ahol a világ legnagyobb páciensét vizsgálja meg szemünk előtt tetőtől talpig Gecse Géza, a holisztikus vizsgálatok specialistája. A vizsgálat eredménye nem rózsás a páciens szempontjából. A rossz kilátások többségben vannak. Halálos kórnak nincsenek ugyan jelei, de számos hosszantartó betegség oka rejtőzik a birodalmi előélet mélyén. A sokszor erőn felül vállalt megterhelések nem maradhattak nyom nélkül. Ezekért a bajokért leginkább a birodalom olyan vezetői a felelősek, akik nem az emberek jólétét tekintették elérendő célnak, hanem ideológiai és utcai harcos babérokra törtek, amelyek nagy luxusnak mutatkoztak a való világban.

A mai érdeklődő számára eleink egyik fő félelme, a pánszlávizmus, nem lehet nagyon ismert, ezért hasznos, hogy szerzőnk bőven szentel teret a témájának. Tőle idézek:„Bár a Szovjetunió eredetileg nem a szláv testvérek felszabadításáért indított háború következtében érkezett Közép-Európába, a szlávok közül sokan „szláv felszabadítóként” üdvözölték. Közéjük tartozott Péter jugoszláv király, aki 1945. január 11-én kijelentette: „az Oroszországgal való testvéri szövetség egyike a szláv népek legmélyebben gyökerező vágyainak.” Amivel királyi bizonyítékot találtunk arra, hogy cím és rang mögött is bukkanhatunk egy „se hall, se lát Dömötörre”.Ugyanis: Már 1944 őszén, Belgrád felszabadulását követően a szovjet csapatok nemcsak a lakossággal, hanem a Jugoszláv Néphadsereg katonáival szemben is követtek el atrocitásokat. A lakosság bejelentése szerint 1219 esetben került sor nemi erőszakra, amelyek közül 111 gyilkossággal végződött. – találjuk a könyvben azzal a sajátos indoklással együtt, amit Gyilasz, jugoszláv vezető idéz Sztálin pohárköszöntőjéből: „mi van abban olyan szörnyű, ha (a Vörös Hadsereg katonája) a borzalmak után megkíván egy asszonyt?”

Ennyit tehát a pánszlávizmus hiú, zsákutcás elképzeléseiről, amire a lengyelekkel való immár történelmi léptékű orosz bánásmód és napjaink ukrán-orosz véres háborúja ellentmondást nem tűrő választ ad.

A birodalmi ábrándok kergetőinek nem könnyű a sorsa. Talán ez a legtömörebb tanulsága Gecse Géza új könyvének, amit csak ajánlani tudok mind múltunk, mind mai világunk jobb megértéséhez.

Ámon Antal
az ausztrál közszolgálati rádió nyugalmazott főszerkesztője

 

Az ismertetés megjelenésének eredeti helyén - kattintással:


 

Főmenü: