Száz év tükrében a nagy háború – 1916–2016: filmben – 25 percben

Lassan a második világháború is kihullik a családok emlékezetéből, hogy az elsőről ne is beszéljünk! Vagy mégsem eleve reménytelen vállalkozás megidézni például a világtörténelem első, minden magyar családját áldozatvállalásra kényszerítő vérfürdőjét, amelyet a trianoni katasztrófa követett? Történelmi ismeretterjesztő klipvetélkedőt szervez az Aspektus, ezért néhány tanárt, így Miklósi Lászlót, a Történelemtanárok Egyletének elnökét is szóra bírtuk.

Miklósi László:

– A tanév elején ötödikes diákjaim rendszerint történelemmel kapcsolatos „családi kincseket” hoznak az órákra. Például rézüstöt, régi százforintost vagy a Trabant fényképét a Balatonnál. Hallhatunk családi történeteket, viszont a nagy háborúról szinte alig. Azonban nekem szerencsém volt, mivel a kezemben foghattam egy dédpapa által faragott kicsi dobozkát, amit az orosz fogságban készített. Egy felirat és egy évszám volt rajta. Annyit tudott a csemete, hogy ezt az ő őse készítette – orosz fogságban. De a történet már nem volt meg hozzá, csak a doboz. Ha viszont valaki fogja magát és a történet nyomába ered – és azt fel is fejti – el tud vele indulni a klipvetélkedőn!

Száray Miklós, az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumának vezető történelemtanára, több tankönyv szerzője, aki két évvel ezelőtti klipvetélkedőnk egyik kezdeményezőjeként nem gondolja, hogy a diákokat szétfeszíti az érdeklődés, amikor az első világháború kerül szóba, de nem borúlátó:

– Azért nem reménytelen a helyzet, mert van egy-két olyan momentum, amire rá lehet a figyelmet irányítani. Főleg az 1916-os, tehát az erdélyi kérdésre, a román támadásra. Ez a világháborúnak azért mutatja egy másik dimenzióját, mivel ekkor az ország határait támadták meg. 1914-ben is a Kárpátoknál vívtak harcokat, de az 1916-os román betörést kifejezetten honvédő háborúként éltük meg és ezzel összefüggésben a menekültáradat szinte sokkolta a magyar lakosságot, hiszen az ország különböző területein szétszórva telepítették le az Erdélyből az ország belső területeire visszahúzódókat. Ennek az emlékei is megmaradhattak, és ebből is születhet például egy izgalmas klip!

Lados Balázs, a Szent Margit Gimnázium történelemtanára hét éve vezet túrákat a világháború egykori színhelyeire, Lengyelországba, Kárpátaljára, Erdélybe, de a Pó-fennsíkra, Olaszországba is. Őt is sikerült megszólaltatnunk:

– Adott annak a lehetősége, hogy a diákutaztatási programokon, többek között a Rákóczi Szövetségen keresztül eljussunk – ha éppenséggel a galíciai frontokra nem is annyira, mert az főleg Ukrajna – de Lengyelország területére. Erdélyben a Tömösi-hágó, az Ojtozi-szoros kiváló célpont. Kerc környékén pedig még megvannak a német katonai temetők is! Tájelemző tanulmányi kirándulások keretei között e harcmezők gond nélkül megközelíthetők. Ugyanígy eljuthatunk az isonzói csaták területére is, amit akár mobil-telefon segítségével rögzíteni lehet, majd utána olvasva, feliratozva, vagy hangalámondással kísérve, esetleg egykorú filmhíradó-részlettel dúsítva kész is van a kisfilm, amivel a vetélkedőn immár részt is lehet venni!

Ősz Gábor, a Petőfi Sándor Gimnázium tanára szerint a klip-vetélkedőnél azért van az Aspektusnak szerencséje, mert maga a cél, az első világháború megjelenítése a diákoknak talán nem is nagyon fog számítani, viszont az a technikai eszközrendszer, aminek a segítségével meg fogják csinálni mindezt, érdekelni fogja őket.

Azonban már most is van, akit az I. világháború más szempontból érdekel, mint ahogy Reiner Pétert is:

– Én visszafelé, a trianoni dráma szempontjából vizsgálom az I. világháború hatását. A történeti események számomra csak annyiban fontosak, hogy miképpen játszottak szerepet az I. világháborúban történt események a trianoni drámában. Fölkértek arra is továbbá, hogy dolgozzam föl az I. világháború alatti magyar–zsidó hőstettek sorát is.
 

Ugyan több mint száz éve tört ki a világháború, viszont máig vannak tisztázatlan kérdések, amelyekre nem sikerült igazi választ kapni. Ilyen többek között az, hogy mi volt pontosan a világháború célja, amiről azóta is vitatkoznak. A London School of Economics, azaz a londoni közgazdaságtudományi egyetemen is, ahol a ma EU-képviselő Schöpflin György politológus professzor évtizedeken át tanított:

– A legnagyobb probléma az volt, hogy a fegyverek, a lövedékek hatóereje sokkal nagyobbnak bizonyult, mint a kommunikációé. Nagyon nehéz volt egyben tartani a katonai oldalt, elsősorban a tüzérség szerepét és a kommunikációt. Gyakran járt óriási emberáldozattal, hogy nem igazán tudták a tüzérek, hova lőjenek. 1916. június 4-én kezdődött a Bruszilov-offenzíva, amit elég hosszú ideig a nyugati antant szövetségesek nagyon komoly teljesítménynek könyveltek el, minthogy egyrészt szinte megsemmisítette az egész osztrák–magyar hadsereget, másrészt véget vetett a Verdunre nehezedő nyomásnak.

Pollmann Ferenc, a Hadtörténeti Intézet vezető munkatársa szerint az 1916-os év fontos állomásnak bizonyult a négyéves öldöklés történetében:

– Ha a térképre nézünk, azt mondhatjuk, hogy váltakozó sikerű esztendő volt a Monarchia szempontjából az 1916-os. A Balkánon egyértelmű sikert ért el Montenegró teljes és Albánia nagy részének a megszállásával. A keleti fronton a Bruszilov-offenzíva viszont komoly vereséget jelentett és az olasz fronton is történt egy igen fájdalmas esemény. Görz elvesztésével a doberdói fennsíkot is kénytelen volt feladni az osztrák-magyar haderő, így sokkal rosszabb pozícióból kénytelen harcolni Olaszországgal, mint korábban. És ráadásul ott volt még egy, tulajdonképpen könnyen katasztrofális következményekkel is fenyegető esemény: a román betörés 1916 augusztusának végén. Ez akár a Monarchia I. világháborús szereplésének a végét is okozhatta volna.  Az esztendő végére német segítséggel a látszólagos vészhelyzet az ellentétébe fordult át, és Romániát szinte teljesen sikerült megszállnia a központi hatalmak seregeinek.

Szakály Sándor, a VERITAS Történetkutató Intézet főigazgatója áttételesen még a második világháború történetében is kulcsjelentőségűnek tartja az első világháborúban a központi hatalmak hadseregei között kialakult kiváló együttműködést:

– Az osztrák–magyar és a német csapatok mind harcászati, mind hadműveleti szinten kitűnően működtek együtt. A közös harc olyan érzéseket és élményeket adott a katonáknak, amelyek mély nyomot hagytak bennük. Másrészt pedig mind az Osztrák–Magyar Monarchia, ezen belül Magyarország, mind pedig a Német Császárság egyaránt a vesztesek oldalán fejezte be a háborút, és mind a két európai nagyhatalom megalázó békediktátum elfogadására kényszerült, amelynek során területének jelentős részét elveszítette, és nemcsak legyőzték, hanem meg is alázták.

Gerő András, az ELTE BTK Gazdasági- és Társadalomtörténeti Tanszékének vezetője az 1916-os esztendőben Ferenc József halálát, az uralkodóváltást szimbolikus jelentőségűnek tartja nemcsak a klipvetélkedő nyitórendezvényéről készült filmben, hanem frissen megjelentetett könyvében is:

–1916 annyiban határkő volt, hogy az emberek érezték, hogy ezután már soha nem számíthatnak azokra a boldog békeidőkre, amelyek Ferenc József uralkodását a háború előtt jellemezték. Vagyis ez pszichológiai határkő volt, bár a Monarchia élettörténete szempontjából 1916 érdekes év volt. 1915 a Monarchia számára a frontokon még sikeres év, de 1916-ban már megélték az orosz hadsereg háború alatti legnagyobb támadását, a Bruszilov-offenzívát, továbbá azt is, hogy a román hadüzenet nyomán Románia elfoglalta Erdély egy részét. Német segítséggel korrigálták e kudarcokat, sőt 1916 decemberére Bukarestet is elfoglalták.  A közszolgáltatások megszorítása még nem volt általános, mint amilyen aztán 1917–18-ra lett, így a lakosság a mindennapi életében sok mindent érzett a háborúból, de messze nem annyit, mint később. És a Monarchia hadserege minden, a kritikusai által oly előszeretettel hangoztatott előzetes várakozással szemben a nemzetiségi törésvonalak mentén nem esett szét, miközben kevésbé inhomogén hadseregek a bomlás jeleit mutatták.

Pollmann Ferenc:
– A hivatásos tisztek magas veszteségi aránya következtében 1915 elejétől lényegében véve a tartalékos tisztek vették át a Monarchia alakulatainak a vezetését. 1916-ra a hadtörténetírás általában azért szokott külön odafigyelni, mert a Bruszilov-offenzíva által okozott károk súlyosan befolyásolták a Monarchia későbbi háborús helytállását. Nem túlzás azt állítani, hogy a Monarchia elérte a teljesítőképességének a határát, és csak jelentős német segítséggel volt képes tovább harcolni.

A Bruszilov-offenzívát követően dőlt el, hogy a háború után lesz független Lengyelország, de ez gyakorlatilag lehetetlenné tette Oroszország és a központi hatalmak közötti kiegyezést.

Andrzej Nowak akadémikus, a Jagelló Egyetem tanára:
– Lengyelországot a 18. század végén három birodalom: a Porosz Királyság, a Habsburg-Monarchia és az Orosz Birodalom egymás közt felosztotta. Amikor e három birodalom közül kettő, Németország és a Habsburg Monarchia szövetséget kötött és nekirontott Oroszországnak, akkor a lengyel társadalom számos csoportjának meggyőződésévé vált, hogy ütött a lengyel függetlenség órája, hiszen amíg e három birodalom egymás szövetségese, a lengyel társadalomnak nem volt esélye a függetlenség kiharcolására. Törvényszerű, hogy a lengyel függetlenségi törekvésekkel ellentétes tendenciákat is találunk a függetlenség elvesztése utáni 123 évben, hiszen a három állam területén három egymástól azért valamennyire különböző lengyel társadalom alakult ki, amely kénytelen-kelletlen alkalmazkodni kényszerült a helyi viszonyokhoz és a széttagoltságot idővel már-már természetes állapotként élte meg. Ez az oka annak, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia területén élő lengyelek jelentős része a Monarchia Oroszország elleni háborúját a sajátjaként élte meg, amelynek lehet olyan végeredménye, hogy az Oroszország területén élő lengyeleket is sikerül felszabadítani. Ugyanakkor az egykori Lengyel Királyság Oroszországhoz tartozó részén a lengyelek jelentős részének természetes állapotként kellett megélnie, hogy ők az orosz cár alattvalói. Ezzel magyarázható, hogy az orosz uralom alatti területek lengyel lakói a háborút szintén a sajátjuknak tartották, amelyben vállvetve fognak harcolni az oroszokkal – nem annyira Ausztria–Magyarország, hanem sokkal inkább Németország ellen. Mivel a lengyel törekvések legelszántabb ellenségeinek a németeket tartották, a Monarchia területére betörő orosz csapatokat ezért Galícia lengyel lakói ellenségként fogadták, akiket a magyar katonákkal együtt örömmel vertek vissza, miközben az Orosz Birodalom lengyel lakói a területükre behatoló német és osztrák–magyar csapatokat kezelték hasonlóképpen. Így aztán a lengyel történelmi emlékezet azt a 400 ezernyi–félmilliónyi lengyel halottat, akik életüket áldozták szülőföldjükért a német, az orosz és az osztrák–magyar hadseregben, idegen célok érdekében meghozott értelmetlen áldozatként könyveli el, ami még inkább azt bizonyítja, hogy az önálló és független Lengyelország volt a valódi megoldás.

A szentpétervári udvarban 1916 decemberében arisztokraták gyilkolják meg Alekszandra Fjodorovna cárnő kegyeltjét, Grigorij Raszputyint. A merénylők között nemcsak az orosz Feliksz Juszupovot, hanem a nevében is román besszarábiai Puriskevicset is megtaláljuk.

Alekszandr Sztikalin történész, az Orosz Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének főmunkatársa:

– Ennek semmi köze sincs a román nemzeti mozgalomhoz, hiszen Puriskevics és a hozzá hasonlók a nemzeti, nemzetiségi határterületeken szélsőséges orosz nacionalisták voltak. Hiába van Puriskevicsnek vagy az 1903-ban Besszarábiában zsidóellenes pogromokat szervező Duma-tag Crusevannak vitathatatlanul román neve, fikarcnyi közük sem volt a besszarábiai románok nemzeti törekvéseihez. Mindketten színtiszta orosz nacionalisták, akik bármilyen leválási, függetlenedési törekvés elszánt ellenségei voltak.

Tefner Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalompolitika-történeti Kutatóközpontjának a vezetője:

– Burián leváltása egyértelműen azzal magyarázható 1916-ban, hogy meghalt Ferenc József, és az agg uralkodónak az eltávozásával irányváltás következett be a Monarchia külpolitikájában, ez pedig a IV. Károlynak és körének a színre lépése. 1916. december 23-án váltják le, és 1917-től jön Czernin.

Andrzej Nowak:
– A lengyel diplomáciatörténetben az 1916-os esztendőt sorsfordulóként lehet értékelni, hiszen a lengyel függetlenség kivívásában a jelentősége döntő volt. A háború második évében ugyanis a német vezérkarnak égetően szüksége lett további katonákra. Mivel a német és az osztrák–magyar csapatok ebben az évben jelentős Orosz-Lengyelországhoz tartozó területeket foglaltak el, a jogállami normákhoz ragaszkodva, lévén e megyék lakói idegen állampolgárok, nem volt lehetőségük besorozni őket a saját hadseregükbe. A német vezérkar vezetői ezért arra a következtetésre jutottak, hogy ha főként az Orosz Birodalom egykori Lengyel Királysághoz tartozó területén független vagy legalább egy autonóm Lengyelországot alakítanak, akkor az önkéntesek százezreit bocsájtja majd a rendelkezésükre. Ebben a várakozásukban csalódniuk kellett, de ezt akkor még nem tudhatták előre. Ezért reménykedve ebben az új emberi erőforrásban II. Vilmos német császár és Ferenc József, az Osztrák–Magyar Monarchia uralkodója 1916. november 5-én kijelenti, hogy politikai realitásként kell számolni a jövőben az önálló Lengyelország létével. Ezt követően német és osztrák–magyar gyámkodás mellett bele is fogtak az önálló lengyel államiság kialakításába. Lengyel rendőrséget, bírósági rendszert és közigazgatást hoztak létre. Az 1916-ot követő két év nélkül Lengyelország aligha lett volna képes rá, hogy 1919-től sikeresen megvédelmezze magát a létét fenyegető, új bolsevik hatalomtól. Ráadásul azzal, hogy a központi hatalmak a lengyel függetlenséget elismerték, lépéskényszerbe hozták az antant hatalmakat, közülük is különösen az ekkor még cári Oroszországot, hiszen Szentpéterváron a függetlenség ígéretére valamiképpen reagálni kellett. A választ végül is Oroszországban az 1917-es februári forradalom adta meg azzal, hogy a háborút követően elismerte Lengyelország függetlenségének a létjogosultságát, és példáját követte az összes többi antant hatalom is. Lengyelország államisága viszonylag élénken élt a nagyhatalmak emlékezetében. Azt Oroszország keretei között még a bécsi kongresszus is elismerte. Ráadásul felkeléseikkel a lengyelek többször is tudatosították, hogy az önálló államiságot megvonták tőlük. Amikor az I. világháború során végül az antant hatalmak is realitásként számoltak a lengyel állam függetlenségével, ez kétségtelenül hozzájárult ahhoz, hogy az összes többi nemzeti emigráció hasonló törekvéseire, önálló nemzeti államaik újraalakítására, illetve kialakítására is rábólintsanak. Ezt pedig a rendkívüli politikai képességekkel megáldott, még a Masarykénál is jelentősebb befolyással rendelkező Edvard Beneš maximálisan ki is használta. És így sikerült Csehszlovákiát is elismertetnie!

Alekszandr Sztikalin:
– Ha megnézzük, mit tett Tisza István az I. világháború kitörését megelőzően, különösen, ha az 1912 és 1913 közötti tevékenységét vesszük szemügyre: mi volt, ami aggasztotta, akkor kiderül, hogy viszonylag korán tudatosult benne az erdélyi román jelenlét, amely szerinte jelentett bizonyos fokú fenyegetést Magyarország területi integritására. Tett is arra vonatkozó erőfeszítéseket, hogy integrálja az erdélyi román politikusokat a magyar politikai életbe. Ezért különböző pozíciókat ajánlott fel nekik. Még miniszteri poszt átadására is hajlandó lett volna. A miniszterelnök gondolt a románok parlamenti jelenlétének kiszélesítésére is, ugyanis teljesen tiszta képe volt arról, hogy Erdélyben a 20. század eleje óta milyen mértékben kapott erőre a Román Nemzeti Mozgalom, amelyet ő kifejezetten veszélyesnek tartott.

Tefner Zoltán:
–  A németek egyértelműen bejelentik 1916 áprilisában, hogy nekik Lengyelország kell, és az úgynevezett osztrák–lengyel megoldás, tehát hogy Lengyelországot, a Lengyel Királyságot Ausztria–Magyarországhoz csatolják, ezt a németek hosszú hezitálás után, 1916 áprilisában visszautasítják. Tisza szinte könyörögve kéri azt, hogy most már hagyjuk ezt a lengyelkérdést a fenébe, ezek a lengyelek nem fontosak, hanem forduljunk a románok felé. A Belvedere-csoport átveszi az irányítást, tehát tulajdonképpen Ferenc Ferdinándnak a szelleme, Clam-Martinic és Czernin, ők csehek végül is, akármennyire vitatott, hogy most milyen az identitása Czerninnek, de mégiscsak cseh, és a Monarchiának a jövőjével kapcsolatban teljesen más elképzelése van, mint mondjuk Tiszának vagy Buriánnak. Ez a Belvedere-szellem egyértelműen a Monarchia teljes szláv szellemben történő föderalista átalakítására törekszik. Ez a magyar külpolitikának abszolút nem felel meg, jön Czernin és egészen 1918 áprilisáig ő a közös külügyminiszter.

Schöpflin György:
– Amikor birodalmak szétesnek vagy kimerülnek, akkor más szereplők is megpróbálják betölteni az űrt. Ekkor éledt újra Lengyelország, alakult ki nagy-Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia; Albánia valamivel korábban, 1913-ban. Időközben pedig az Oszmán Birodalom is fölbomlott, amelynek a romjain felépül Törökország, persze óriási háború árán, amiről hajlamosak vagyunk megfeledkezni!

Gerő András:
– A történelmet nem lehet úgy nézni, miszerint az emberek mindig felismerik az érdekeiket. Magánemberként sem így éljük az életünket! A hiba, a téves döntés az egyik legnagyobb történelemformáló erő.

Schöpflin György:
– A Monarchia csak valamennyire volt a magyaroké. Sokan nem bíztak meg Bécsben, és abban az osztrák hadseregben, amely 1849-ben leverte őket. A legitimisták, a „labancok” persze másképpen gondolkodtak, de azért sokan voltak Magyarországon, akik nem bíztak Bécsben. Ezt mutatja Tisza véleménye is. Tisza szerint a magyaroknak nem volt szükségük háborúra Szerbia ellen! A háborúba ő csak azért egyezett bele, mert garanciát kapott arra, hogy Németország mindenképpen támogatni fogja a Monarchiát. Vajon mi történt volna akkor, ha Tisza tovább ellenezte volna a háborút?

Gerő András:
– 1917-re, illetve 1918 elejére a leendő győztesek döntéshozó elitjében kezdett kialakulni az a meggyőződés, hogy nincs szükség egy olyan közép-európai hatalmi egységre, mint amit a Habsburg Monarchia jelentett. A britek is úgy gondolták, hogy a kontinensen lévő „balance of powerhez”, hatalmi egyensúlyhoz nem szükséges a Monarchia. A franciák végképp ráálltak erre az útra, és úgy vélték, hogy sokkal egyszerűbb dolguk lesz a Monarchia helyén létrejövő nemzetállamokkal. Rajtuk keresztül kialakíthatnak egy francia befolyás alatt álló érdekszférát. Rosszul gondolták a dolgokat, amit az is jelez, hogy az általuk kialakított békerendszer jelentős mértékben hozzájárult az újabb világégés bekövetkeztéhez. Nem stabilitást, hanem instabilitást teremtettek.

Milyennek látja a két éve először megszervezett kezdeményezés mostani perspektíváit Dombóvári Gábor?
Dombóvári Gábor, a Kulturális Életért Közhasznú Egyesület elnöke:
– Az első, két évvel ezelőtt megrendezett klipversenyünket és a hozzá kapcsolódó történelmi vitaestünket kifejezetten sikeresnek lehet mondani. Azt gondolom, hogy sikerül erre még egy lapáttal rátennünk. Előzetesen már viszonylag sok irányba elindultunk, hogy most tényleg még több helyre el tudjunk jutni, még izgalmasabb pályaművek tudjanak születni. Annak reményében indulunk neki, hogy minél több sikeres és jó pályamű érkezik be erre a klipversenyre.

Gecse Géza
 

A cikk első része – szerkesztett formában – a martosi nyári szabadegyetem előzetesként a Felvidék.ma portálon jelent meg – kattintással:

A cikk második része – szerkesztett formában – a gombaszögi nyári tábor előzeteseként a Felvidék.ma portálon jelent meg – kattintással:

Az itt olvasott szöveg magyar nyelvű filmes változata - kattintással:

Az itt olvasott szöveg angol nyelvű filmes változata - kattintással: