Tefner Zoltán: Nagyhatalmi terjeszkedés és bolsevik messianizmus

en_tefner2.jpg
A 2000-es évek végére az orosz politikát akkor immár több éve meghatározó Putyin előtt a birodalom megmentésének feladathalma tornyosult.

Ha a csecsenek kilépnek, kilép a többi is, és Oroszország akkorára zsugorodik, amekkora a korai újkor legelején volt: néhány szlávul beszélő „fejedelemségre”.

Ilyen körülmények között nem lehetett nagyhatalmi politikáról beszélni. De ugyancsak lehetett beszélni – és többek között ennek mi, magyarok is megfizettük az árát – a birodalom összeomlása előtti Kelet-Európa-történet keserves éveiben. De lehetett akkor is, amikor Magyarországnak Oroszországgal még mint az Osztrák–Magyar Monarchia részének kellett megküzdenie. 

És nemcsak Magyarországnak, hanem az európai „kontinentális ötös” másik négy tagjának is. Az orosz nagyhatalmi politika geopolitikai kényszerek hatása alatt ugyanis az expanziót főleg a kontinens nyugati része ellen irányította. A jelen helyzet sem az, aminek látszik, néhány csekély földdarab birtoklásáért folytatott harc.

Gecse Géza könyvének fő erényét abban kell látnunk, hogy ezt a folyamatot részleteiben szemléletesen tudja ábrázolni, hatalmas könyvészeti arzenál felhasználásával. A mai helyzetre közvetlenül kiható események és körülmények bemutatása 1917-tel kezdődik, amikor Lenin meghirdette a nagy bolsevik messianizmust, hogy aztán ezt a téveszmét az emberek jó része el is higgye nekik körülbelül 1930-ig, amikor a sztálini terror elhatalmasodása már egyértelműen mutatta: Oroszország a világot az orránál fogva vezette.

A szerző könyvének másik fő erénye, hogy egyértelművé teszi: a forradalmi messianizmus, a korábban keletkezett pánszlávizmus, valamint a terjeszkedő nagyhatalmi politika egy és ugyanazon dolog három oldala. 

Gecse azt a gondolatsort bontja ki biztos kézzel elvégzett analízissel, hogy az 1945-ben globális szerepbe jutó Szovjetunió miképpen próbált totalitárius és autokratikus eszközökkel megfelelni a globális szerepnek, miután az 1930-as években ennek eljátszására még nem tudott és nem is akart vállalkozni. 
Az elzárkózó sztálini Szovjetunió az államszocializmus köntösébe bújva éreztette a világgal, hogy a szovjet rezsim magasabb rendű, mint a kapitalista rezsimek.

tefner_kep.jpg

A könyv meggyőzően bizonyítja, hogy a Szovjetunió hidegháborús sikerei annak is köszönhetők, hogy a terrort némileg mérsékelték Sztálin halála után, hogy aztán „másik” hidegháborút kezdjenek a hatvanas években, más eszközökkel, a hruscsovi és részben a brezsnyevi doktrína talaján. 

Amikor 1991 után a Szovjet­unió szétesett, bekövetkezett a nagyhatalmiság apálya, hogy utána új életre keljen. 1998 után bebizonyosodott, hogy a nagyhatalmiság és a régi Oroszország nyugati irányú terjeszkedési vágya a pánszlávizmussal mindig is egységet alkotott.

Felhívást intéztek a NATO-hoz, hogy „tiszteljék a szláv nemzetek jogait”, 2002-ben pedig össz-szláv népgyűlést hívtak össze, ahol kifejlődtek a ma is létező orosz–belorusz együttműködés csírái. A szerző sajátosan állítja szembe a 2001-ben kezdődő rövid orosz–amerikai közeledést a mind a mai napig tartó távolodással. 

A könyv utolsó részének lapjain már a közelmúlt világpolitikai eseményei­nek elemzése folyik, amelyeknek valamennyien részesei voltunk és vagyunk.

Tefner Zoltán

Az összefoglaló megjelenésének eredeti helyén a Magyar Nemzet, 2022. november 11-i, pénteki számában - kattintással: